TISZTELT LÁTOGATÓNK!
Köszöntöm Magyarország Lendvai Főkonzulátusának honlapján!
Honlapunkkal első sorban a Szlovéniával, illetve a Magyarországgal kapcsolatos tájékozódást szeretnénk elősegíteni, különös figyelemmel a határmenti – magyarok lakta – területekre.
Reméljük, hogy az érdeklődők számára nemcsak a Muravidéket érintő együttműködési lehetőségek felfedezéséhez tudunk segítséget nyújtani, hanem azok kiaknázásához is.
Mivel Magyarország számára alapvető fontosságú a szomszédos országokkal fenntartott jó viszony, ezért arra törekszünk, hogy Szlovéniával is minél több olyan közös projektet valósítsunk meg, amelyek a határmenti térségben is bővítik, gazdagítják, összekötik életünket.
A magyar-szlovén kapcsolatokban kiemelkedő jelentőséget tulajdonítunk a Muravidéken élő magyarság megmaradását és gyarapodását elősegítő kulturális programoknak, illetve gazdaságfejlesztési projekteknek.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Magyarország Ljubljanai Nagykövetségének elérhetőségei és programjai felől ide kattintva tájékozódhat.
A szintén Ljubljanában működő magyar kulturális központot, a Balassi Intézetet ide kattintva érheti el.
Reményeim szerint honlapunk, túl azon, hogy tájékoztatást nyújt a hazánk iránt érdeklődőknek, hozzájárul az országaink közötti kapcsolatok még szorosabbra fűzéséhez.
Kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésére, elérhetőségeink ezen a linken találhatóak.
Kiemelt hírek
További hírek
EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁS 2019
A külképviseleti választás időpontja:
2019. május 26.
6:00 és 19:00 óra között.
Helyszíne:9220 Lendva, Fő utca 30.
Európai Parlamenti Választás – Levélszavazásról szóló tájékoztató
A Nemzeti Választási Iroda elnökének 2/2019. (III. 11.) NVI utasítása a szavazási levélcsomag személyes átvételére rendelkezésre álló időszak megállapításáról
2019. május 13. és május 24.
között
munkanapokon 9 órától 16 óráig
Tovább